Jákfalván „rezsi-reality” volt a helybéliekkel

Jákfalva polgármestere valós számlákon keresztül magyarázza el a falubelieknek a rezsi drágulását

Itt olvasható el a Telex erről szóló cikke.

Jákfalva polgármestere úgynevezett „rezsi-reality”-t hirdetett meg, szerinte ugyanis a kormány bagatellizálja a rezsicsökkentés csökkentésének hatását, azt pedig hazugságnak nevezte, hogy a lakosság negyedét sem érinti a drágulás.

Vilcsek Ernő egy személyes, sajtónyilvános konzultációra hívta a jákfalvaiakat csütörtök délutánra a polgármesteri hivatalba, ahová bevihetik a korábbi gáz- és villanyszámláikat, amelyek alapján, a csütörtökön megjelent kormányrendelet értelmében segítenek kiszámolni, hogy mire számíthatnak rezsiszámlák tekintetében ezután. Az 500 fős faluban a lakók többsége számára egyelőre még nehezen érthető, hogy pontosan mit jelent a drágulás, pedig fontos lenne, hogy mihamarabb szembesüljenek ezzel, véli a polgármester.

Az esemény előtt Vilcsek a Telexnek azt mondta, a jákfalvaiak egyszerű emberek, nem mennek ki tüntetni, nem utazgatnak ilyesmi miatt a nagyvárosba, de fontos lenne, hogy az ő nehézségeik is megjelenjenek a médiában. Ezért tette sajtónyilvánossá a rezsi-realitynek elnevezett konzultációt, illetve ezért buzdít országos összefogásra a Facebook-oldalán. Arról azonban egyelőre nem tud Vilcsek, hogy más települések polgármesterei szándékoznának csatlakozni a kezdeményezéséhez.

A PHP Error was encountered

Severity: Core Warning

Message: PHP Startup: Unable to load dynamic library 'memcache.so' (tried: /usr/lib/php/20170718/memcache.so (/usr/lib/php/20170718/memcache.so: cannot open shared object file: No such file or directory), /usr/lib/php/20170718/memcache.so.so (/usr/lib/php/20170718/memcache.so.so: cannot open shared object file: No such file or directory))

Filename: Unknown

Line Number: 0

Backtrace: